Barion Pixel
A legjobb magyar 11-es rúgók: Gyulai Dániel Pál
Sorozatunkban a területi fordulók bajnokairól írunk

Ma Gyulai Dániel Pált mutatjuk be Nektek röviden, aki a csóri területi fordulóból jutott tovább a megyei döntőbe. 

Gyulai Dániel Pál figyelmét egy barátja hívta fel az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságra. Dániel mindig is ki akarta magát próbálni egy ilyen versenyen, és végül barátja ösztönzésére nevezett is. A Puskás Akadémia harmadik számú csapatának tagjaként csak védeni szokott, kapusként játszik, így ez az alkalom remek lehetőség volt arra, hogy más poszton is kipróbálja magát, sikereket halmozzon. Hozzáértését bizonyítja, hogy sikerült tovább jutnia a megyei döntőbe, ezzel egy lépéssel közelebb kerülve az országos fordulóhoz.

Dániel a bajnokság után felidézte a tizenegyesrúgáshoz kapcsolódó legkedvesebb pillanatait. Ezek közül az egyik nem más, mint Helmuth Duckadam 1986-os BEK döntőn nyújtott teljesítménye. A kedvencei közé tartozó ikonikus büntetőpárbajt már legalább ezerszer visszanézte.

Izgatottan várjuk a megyei döntőt, és drukkolunk Dánielnek! 😊