Barion Pixel
Bemutatjuk a mosonszentmiklósi megyei döntő továbbjutóit
Országos döntősök

Szombaton további 6 személy jutott be a döntőbe.

Szomorkovics Krisztián 33 esztendős személyi edző, csoportos fitness instruktor. Noha a futball és a sport mindig is az élete részét képezte, az előbbire már ritkán van lehetősége. Serdülőként Celldömölkön rúgta a bőrt, és ha van alkalom szívesen hódol ennek a hobbijának. Egész nyáron gyakorolt a Bajnokságra a helyi pályán, általában egyedül, viszont néha akadt segítsége, akiknek köszüni a támogatást. Hajtotta sikervágy, nagyjából 2000 rúgást végzett el és szerencsére a munka kifizetődött. Bevallása szerint az alázattal elvégzett munka és a megfelelő hit mindig meghozza a fejlődést és vele együtt a sikert is. Általában mindenkivel megtalálja hamar a közös hangot, örült, hogy a versenyzők mind barátságosak és segítőkészek voltak. Javasolná másoknak is, hogy nevezzenek, igazán jó közösségépítés. Volt például egy hölgy vendége, aki az ő hatására indult el a versenyen. :) Így van igazán értelme az egész tevékenységének, ha át tudja adni a sport szeretetét. A fődíjat nem költené el rögtön, félretenné és hasznos dolgokra fordítaná.

Leskó Imre 32 éves, de kiemelte, hogy jól tartja magát. :) Személyi edző és edzőterem tulajdonos. Jelenleg Ausztriában igazolt játékos amatőr szinten de megfordult már az NB2-ben is. A motivációt az adta, hogy az egyik barátja mindig csinálta, ő pedig rúgta a büntetőket, mások elmondása alapján ő az, akit még nem láttak hibázni. Jó, laza eseménynek tartja a 11-est, örült a sok élménynek amiket szerzett és az embereknek akiket megismert. A pénznek meglenne a helye: az edzőtermébe fektetné, hiszen mindig van mit fejleszteni.

Török Gergő (27) az építőiparban dolgozik. Gergő szintén Ausztriában futballozik jelenleg, megyei szinten. Az egyik hirdetésünk keltette fel érdeklődését. Tetszik neki a kezdeményezés, jól érezte magát a versenyek alatt. Házfelújításba fektetné a nyereményt.

Kócs Felicián tanítóként tevékenykedik. A 29 éves versenyző nagypályán sosem volt igazolt játékos, kispályán játszik Szombathelyen. Az egyik barátja miatt jelentkezett a Bajnokságra, mert ő nem akart egyedül. Beszélgetésünk során kiemelte, hogy reméli, jövőre is megrendezzük a versenyt, mert egy nagyon jól szervezett jó program. 

Fekete Ádám 25 esztendős kézilabda edző. Egyedül kiskorában focizott, de kíváncsi volt, mit tud, mire képes, meddig tud eljutni. Szerette volna megmérettetni magát, hiszen sosem hátrál meg egy kihívás elől. Csak ajánlani tudja mindenkinek, hogy nevezzen, mert nagyon jó kezdeményezésnek tartja a rendezvényt.

Az abszolút győztes Cser Dániel lett, a vele készült interjút másik bejegyzésben olvashatjátok.