Barion Pixel
Legtovább jutó női nevezőnk
Bacsa Anna

Anna annyira kedves volt, hogy nagyon tartalmas interjút adott nekünk, ezért ezt változtatás nélkül közöljük.

"34 éves vagyok, 2 gyermek anyukája.🤟😉
Asszisztens-és elemző edző vagyok 2021. október 4-e óta a Puskás Akadémián, előtte 2021. szeptember elsejéig nyomozóként dolgoztam Szentesen, 14 év szolgálat után váltottam.

Gyermekkorom óta sportolok, általanos iskolában atlétika versenyeken vettem részt és 13-14 éves koromban kezdtem el focizni Fábiánsebestyénen, majd Szentesen -a szerelem azóta is tart-.
Az érdeklődésemet a foci iránt eleinte a lányok tesi óran mutatott unottsága jellemezte, majd utána a futball játékának sokrétűsége keltette fel a figyelmem.

Már 15-16 éves korom óta vagyok igazolt játékos. A Szentes női futsal NB1,NB2-es csapatában majd Pesten az Univerzum NB1-es futsal csapatban utána pedig Kecskeméten NB2-ben futsalban, majd Nagymagocson megyeiben szűkített pályán.
Volt alkalmam Szeged akkori nagypályás csapatával pályára lépni NB2-ben, de örök szerelem marad a futsal.
Jelenleg Szentesen vagyok igazolt, azonban a munkahelyi elfoglaltságom miatt nem kivitelezhető az aktív jelenlétem.

Kihívás volt számomra,hogy megmérettessem magam egy olyan közegben, ahol nem számít, hogy nő vagy férfi áll a labda mögött.

Magam is meglepődtem, hogy a területi fordulón, majd a megyei döntőben is jól szerepeltem Soltvadkerten, ahol végül a legjobb 8 között távoztam (6-an jutottak tovább). Nem éreztem csalódást, mert ehhez is két ellenfelet le kellett győzzek.

A szervezők jóvoltából meghívást kaptam az országos döntőre is, ami számomra nagy elismerés.

Ami talán a legfontosabb, hogy a gyermekeimnek példat mutassak, ha el szeretnének érni bármit az életben, ahhoz merni is kell.

A véleményem egyértelműen pozitív a Bajnokságról. Akivel beszélek róla, biztatom, hogy jövőre mérettese meg magát, hiszen társaságokat hoz össze, jó hangulatot teremt és új kapcsolatokat hoz létre.

Továbbá itt ténylegesen magadon múlik az eredmény….mint láthattuk akár megyei szintű játékos vagy, akár országos, itt az adott tudás na meg egy kis szerencse ami számít, nem több és nem kevesebb.
Nem tudnék olyat mondani, ami negatív lenne, velem mindvégig barátsagos volt a tarsaság és a szervezői gárda tagjai….majdhogy külön szurkolótáborom alakult ki a végére😄😄😄!
Az országosan ismertebb személyek közvetlenségét is kiemelném, a fővédnök, Király Gábor nagyon barátságos volt.


A hölgyeknek jövőre ez remélem plusz motivációt ad.
Az igazság az, hogy a verseny során titkon reménykedtem, hogy női résztvevővel találkozom, de ennek ellenére is  igyekeztem a női nem kapcsán felállított tévhiteket megcáfolni, illetve azt erősíteni, hogy nem biztos, hogy erő vagy csak erő kell egy tizi sikeres érvényesítéséhez.

Összességében köszönök mindent és remélem, hogy jövőre találkozunk ismerős arcokkal és a szervezőkkel is!☺️☺️☺️"

Ezt mi is nagyon reméljük, és azt is, hogy Anna története erőt ad több hölgynek is, hogy nevezzen a 2022-es kiírásra.