Barion Pixel
Számot vetünk a bajnokság negyedéhez érve

Tizennégy fordulón vagyunk túl, de még mindig nem késő nevezni a II. Országos
Tizenegyesrúgó Bajnokságra – eddig negyvennégyen jutottak az október 8-i országos elődöntőbe.

Lassan elérkezünk a bajnokság negyedéhez, eljött tehát az idő, hogy összegezzük az
eddigieket. Mostanáig 14 területi fordulón és több száz tizenegyesen vagyunk túl, a két
kategóriánkban 44 versenyző jutott be az október 8-i országos elődöntőbe, amelyet ismét
Budapesten rendezünk meg (részletek hamarosan). A felnőtteknél a tét garantált nettó egymillió
forint, míg a junioroknál a bajnok százezer forinttal lesz gazdagabb.


A legtöbb büntetőt a szezonnyitó margitszigeti eseményünkön rúgták, az ismert emberek – így Curtis,
Hornyák Ádám, Mohay Bence, Szabó László
– és egykori válogatott futballisták – köztük Egressy
Gábor, Kabát Péter, Szanyó Károly, Wukovics László
– részvételével lezajlott selejtező több mint
másfél óráig tartott. Innen Porkoláb Ferenc, Rupa János, Szabó Krisztián, valamint Szánthó Gyula
Botond
kvalifikálta magát az országos elődöntőbe.


Nagyvenyimen Rikkers Péter megvédte címét, rajta kívül innen Horváth Attila és Varga Nándor ment
tovább. Érdekesség továbbá, hogy a venyimi gólvonal előtt a 216 centis Hruby Tamás állt, akit a világ
legmagasabb kapusaként tartanak számon, a 67 éves Légrádi Ferenc pedig minden bizonnyal a
legidősebb játékosunk lesz ebben az idényben.


Siklóson családias volt a hangulat, mégpedig azért, mert az első két helyen apja-fia, Bolboaca
Augustin
és Bolboaca Sergiu végzett. A kolozsvári születésű, 46 éves Augustin több mint 200
alkalommal lépett pályára a Komló színeiben, amelyben hátvéd létére nem egyszer a csapat házi
gólkirálya volt.

 

Csóron Galaczi János volt a legjobb, aki olyan klubokban fordult meg, mint a Gázszer FC, a Mol
Fehérvár FC, vagy a Siófok. Második a brazil, de hosszú ideje hazánkban élő, jelenleg a csóri együttest
erősítő Flavio da Silva lett. A junioroknál a tavalyi Fejér megyei bajnok, Szölősi Tibor lánya, Szölősi
Blanka Zsófi
nyert.

 

Hamisítatlan futballfesztivál volt Fóton, ahonnan Mezei Gábor és Nagy Bence lépett a következő
fordulóba.


Szentesen a legutóbbi kiírásban a legtovább jutó női versenyzőnk, Bacsa Anna ezúttal szervezőként
jeleskedett. A csongrádi városban egy kapus, Kovács Noel Viktor célzott a legpontosabban a
felnőtteknél, de Király József, Légrádi Zsolt és Nánássy Péter is készülődhet a fővárosi elődöntőre. A
gyerekeknél Mayer Bence diadalmaskodott.

 

Kaposfüreden Antal Bálint és Szerecz Tibor, Papon Bunkóczki Erik, Erdős Zsombor Adrián, Ifj. Zsell
Imre
az idősebbeknél, Fedor Olivér Attila, Kántor Kristóf, Szarvas Milán pedig a fiatalabbaknál állhatott dobogóra.


Várvölgyben Czinege Ádám, Cserép Róbert, Lakatos Bálint, Szalai Benjamin, Előszálláson – ahol
értékes sportrelikviákat is lehetett nyerni – Czifra István, Mukli Máté, Reichardt Bálint, Pácinban
Halász Attila, Paronai Tamás Zsolt, a cigándi nemzetközi labdarúgótorna keretében megrendezett
selejtezőben Dócs Károly, Fodor Csaba és Oláh Patrik vette sikeresen az akadályt.

 

Lajoskomáromban a TrollFoci is ott volt, innen végül Németh Levente, Szalai Norbert, Szili Balázs, míg Tamásiból – ahol egy, a
játékosok által aláírt Ferencváros-mezt is kisorsoltak – Filotás Attila mellett Fleisch Milán jutott az országos elődöntőbe.


Gratulálunk a továbbjutóknak!