Cégtulajdonos és cégvezető, komoly ember. Persze, csak ha üzletről van szó. Alapvetően az ő ötlete és kezdeményezése az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság, neki köszönhetjük a projektet. Sokat tanult, egyetemre járt, sportmenedzserként végzett, tehát valahol még ért is ahhoz, amit kitalált. Borussia Dortmund és Újpest szurkoló, igazolt, megyei labdarúgó.
Gábor komoly ember, de azért kell mellé egy még komolyabb. Attila fogja össze a bajnokság megszervezésével kapcsolatos feladatokat, hogy minden elem a helyén legyen és a vízió valósággá váljon. Szakmai pályafutása során rengeteg projektben, üzleti területen dolgozott már tanácsadóként és vállalkozóként, itthon és külföldön egyaránt.
Az 1999-ben megszűnt Gázszer FC-ben nevelkedett, majd bronzérmet nyert a Budapest Honvéd ificsapatával, később pedig kiharcolta a bennmaradást a másodosztályban az ESMTK-val, mielőtt 2005-ben Anglia felé vette az irányt, ahonnan 12 év után, 2017-ben tért haza. Alapvetően gazdasági beállítottságú, sokáig dolgozott a vendéglátásban, végül a médiában, ezen belül a sportban találta meg a számítását. 2022 tavaszán a Nemzeti Sporttól igazoltuk le. Korábban a védelmet, most a projektjeinket szervezi, javasol, egyeztet, dönt, irányít – csakúgy, mint a pályán, nálunk is a fejét használja leginkább. Nem pánikol, mindenre van egy megoldása, szereti a kihívásokat, egyedül csak az bosszantja, ha kedvenc együttese, a Chelsea rosszul teljesít.
A nagyvenyimi területi forduló és regionális döntő szervezőjeként tavaly szeretett bele a bajnokságba, és ezt követően döntött úgy, hogy csapatunkhoz szerződik. Játékosévei után utánpótlás- és felnőtt együtteseknél dolgozott vezetőedzőként, jelenleg klubvezetőként tevékenykedik. Élete a foci, kedvenc klubja itthon a Ferencváros, külföldön pedig a Real Madrid.
János szerint egy rendezvénynél a részletekben rejlik siker titka. A Sárospataki Sportiskola elnökeként, volt labdarúgóként és edzőként, valamint jelenlegi játékvezetőként sok oldalról látja a büntetőrúgás művészetét. Több mint 15 éve rendez események különböző sportágakban. A magyar labdarúgó-válogatott a mindene.
Anna az idei szezontól kezdve erősíti csapatunkat, bár a foci helyett inkább a marketing területén mozog otthonosan. Neki köszönhetjük a nyereményjátékainkat, izgalmas posztjainkat a közösségil média felületeinken. Igaz, labdába nem rúg a pályán, viszont annál lelkesebben készít fotókat, videókat a rendezvényeinken és éjjel-nappal azon dolgozik, hogy minél többekhez eljusson a bajnokságunk.